Budapest, 2020. július 2. – Annak érdekében, hogy az NHP Hajrá még szélesebb körben támogassa a kkv-k kedvező forráshoz jutását és ezzel a gazdaság élénkítését, a Magyar Nemzeti Bank a konstrukcióban elérhető hitelcélok kibővítéséről döntött. A konstrukció nagyobb mértékben fogja elősegíteni a hazai vállalkozások külföldi beruházásait, rugalmasabb forgóeszközhitelezést tesz lehetővé, továbbá társasházak és lakásszövetkezetek is igénybe vehetik korszerűsítési beruházások finanszírozáshoz. Az MNB továbbá megalapította az NHP Hajrá Kiválósági Díjat, melyet első alkalommal a Gránit Banknak adott át az NHP Hajrában nyújtott eddigi kiemelkedő hitelezési aktivitásáért.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt években az alapkamat jelentős csökkentése mellett különböző célzott eszközökkel is segítette a gazdaság szereplőinek kedvező forráshoz jutását, valamint a gazdasági növekedést. A 2013-ban indult Növekedési Hitelprogram (NHP) fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, és ezzel a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is jelentős hatást gyakorolt. A program eddig lezárult szakaszaiban mintegy 3400 milliárd forintnyi kedvező forrás került közel 50 ezer vállalkozáshoz.

Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány számos vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, új kihívások elé állítva őket. A jelenlegi helyzetben ismét felértékelődött a kedvező kamatozású és kiszámítható finanszírozás szerepe. Az MNB ezért 2020. április 20-án elindította az NHP egy újabb konstrukcióját Hajrá néven, 1500 milliárd forintos keretösszeggel, amely az eddigi szakaszoknál is kedvezőbb feltételekkel, szélesebb körű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv szektornak.

Annak érdekében, hogy az NHP Hajrá még nagyobb mértékben támogassa a kkv-k kedvező forráshoz jutását és ezzel a gazdaság élénkítését, az MNB a konstrukció keretében felvett forrás felhasználási lehetőségeinek kibővítéséről döntött. A hazai kkv-k rugalmasabban használhatják fel az NHP Hajrában felvett hiteleket külföldi terjeszkedésükhöz, beruházásaikhoz, ami elősegíti, hogy a hazai vállalatok külföldről hozzanak haza tőkejövedelmet. A felvehető forgóeszközhitel összegét korlátozó szabály módosításra kerül, hogy még rugalmasabban szolgálja a vállalkozások igényeit, továbbá EU-s támogatások előfinanszírozása mellett lehetőség nyílik hazai támogatások előfinanszírozására is. Az MNB a program keretében lehetővé teszi társasházak, lakásszövetkezetek korszerűsítési, energiatakarékossági beruházásainak finanszírozását. Annak érdekében, hogy a vállalkozások minél hamarabb forráshoz jussanak, az MNB ellenőrizni fogja a kéthetes hitelbírálatra vonatkozó előírás betartását.

Az NHP Hajrá nem lehetne sikeres támogató bankrendszer nélkül, ezért a Magyar Nemzeti Bank megalapította a Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat, negyedévente elismerve azokat a hitelintézeteket, melyek a legaktívabbak voltak a források kihelyezésében. A díjat első alkalommal Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója vehette át Patai Mihálytól, az MNB alelnökétől.